2012. augusztus 28., kedd

Új cipő


Kaptam ma Anyukáméktól egy új cipőt, a Deichmann-ból. Ő lenne az:

2012. augusztus 26., vasárnap

Heti beszámoló


Ezen a héten csak lazulgattunk, holnaptól újra indul a munka, első héten még gyerkőcök nélkül, aztán ők is megérkeznek szeptember 3-án.
Picit beteg is voltam, előjött rajtam valami vírus, szóval összesen 2x mentem el itthonról a héten...

Napi outfit


Családozós délutánhoz viseltem ezt a szettet, imádom a kéket és a türkizt:)
Látjátok, hogy lebarnultam?:D 
Szerintem magamhoz képest brutálisan:)

Cipő, felső: turi
szoknya: ajándékba kaptam
táska: tally weijl
hajcsat: h&m
nyaklánc: ebay
fülbevaló: rossmann

2012. augusztus 25., szombat

2012. augusztus 24., péntek

Alterra gránátalmás sampon és balzsam


Mint tudhatjátok már sok-sok éve bajlódom a hajammal. Azzal kezdődött az egész hogy 17évesen hullani kezdett a sok feketére festéstől. Emiatt leszivattuk és egy karamelles árnyalatra festettük, amit fokozatosan szőkítettünk ki. A hajam hullása megállt. A töredezése elkezdődött.
Nemrég leálltam a szőkével, befestettem barnára a hajam, és eldöntöttem, lenövesztem.

Ennyi bevezető talán elég is a hajam állapotáról.
Hallottam már a szilikonmentes samponok csodatévő erejéről, de amikor kipróbáltam emiatt a SYOSS-t, hatalmasat csalódtam. Gubancolódott, kezelhetetlen volt. Vissza is tértem szilikonos kispajtásaimhoz sűrű elnézések között. Aztán legutóbb gondoltam egyet -és mivel Aninál olvasgatom mindig a hajápolást:D -,megvettem az Alterra samponját és a hozzá való balzsamot, bár eléggé izgultam, ez mit fog művelni szegény hajammal.

A sampon:
illat: nagyon finom gyümölcsös
szín, állag: átlátszó, gél-szerű. 
Épp eléggé folyós. Jól habzik, bár ettől féltem a legjobban. Kellően tisztít, az olajos pakolással is megbirkózik. 
7-800 ft-ba kerül, tehát átlag drogériás árú sampon.
És a lényeg: balzsam nélkül sem gubancolódik, kezelhető, olyan, mintha bármelyik szilikonos samponnal mostam volna.

A balzsam:
Fehér színű, krémes állagú, jól kenhető. Az illatát először kifejezetten kellemetlennek gondoltam, most már egészen megszerettem. Érdemes megszaglászni, ha van rá lehetőségetek.
Igazából egy szuper balzsam, amitől fényes, és selymes lesz a hajam, semmiben sem érzem a szilikon hiányát.

Én mindenképp újra fogom vásárolni, és remélem eljutok arra a szintre, hogy majd nem a száraz, töredezett hajra valót kelljen leemelnem a polcról.

És a hajam mostani állapota?
vizesen

szárazon

Nagyon sok babahajam van, bár nyilván nem emiatt a sampon miatt kezdtek nőni, ahhoz nem elég csecsemők:D
Sokkal jobb érzés hozzáérni, érzem a változást. A barnára festés előtt lett belőle vágva, de most majd megint fogok, és remélem hogy kibírom a lenövesztés végéig, akármilyen hosszú procedúra is. Normál mértékben hullik, és már nem is utálom annyira az eredeti színét:D
Szóval szerintem megérte belevágni!
Ti ismeritek ezt a terméket? Nektek bevált? A syoss szilikonmentesről mi a véleményetek, csak nekem nem volt jó? Vagy unjátok már az egész szilikonmentes-őrületet?

2012. augusztus 22., szerda

Napi smink

Ritkán használok szürkét, és sötét színeket, meggyőződésem, hogy nem állnak jól nekem. Most mégis tettem egy próbát, és hogy mennyire áll jól, vagy rosszul, azt döntsétek el Ti!


-nincs ott csík, csak mivel félig van nyitva a szemem, látszik a ránc.-

Mit szóltok?





Levi's Commuter nadrág


Ma egy kicsit pasisabb dologról lesz szó, a Levi's Commuter kollekciójának egy darabjáról, de remélem a Lányok sem bánják, mert -szerintem-  felhasználható egy lányos ruhatárban.

Az összes darab közül ez az, amin nekem elsőre megakadt a szemem, én ballerina cipővel venném fel, és basic pólóval, zakóval. Talán kipróbálnám platformos cipővel, nude színben.

Körülbelül mint az első képen, csak más cipővel:

Azért lássuk pasisan is:


a képek a Levi's tulajdonai kivéve a lányos, az google-ból való.

Ha a kollekciótöbbi darabja is érdekel Titeket, érdemes rákeresni, Még a dzseki és az ing is érdekes, de egy   
alap lányos ruhatárba nehezebben integrálhatóak.

Nektek hogy tetszik ez a nadrág? Van olyan ruhadarab, ami -bár nem kifejezetten női- szerves része az öltözködéseteknek? Vagy élből elutasítotok mindent, ami nem női?

2012. augusztus 21., kedd

Hasznos apróságok


Sokszor nézegetek ilyen egyszerű DIY képeket a neten, és szerintem nagyon hasznosak, ebből mutatnék meg párat, hátha Ti is találtok olyat közte, ami tetszik:)

Ha meglepnéd a szerelmed egy reggelivel:)

apró tárolására tökéletes, szerintem szép is, és legalább felhasználod a sörnyitókat.

2012. augusztus 19., vasárnap

A hetem képekben - nyaralás Trogirban


Sajnos a blogger nem rakta ki az ütemezett bejegyzéseket, így enélkül maradtatok a héten. Ezért bocsi, de remélem élvezni fogjátok a nyaralós beszámolót:)
úton

2012. augusztus 11., szombat

A hetem képekben

A mostani heti bejegyzés kicsit korábban kerül ki, a nyaralásunk miatt. Remélem megértitek, a többi bejegyzés is időzítve van, így a kommentekre (amiket egyébként így is nagyon várok) később érkezik majd válasz, amint netközelben leszek:)

Elsősorban olimpiát néztünk, bár gondolom ez nem újdonság.

Ilyen menő a blog tableten. Sajnos a blogger mindig visszaforgatja.

Veszprémben is voltunk, kicsit körbe is néztünk, megmutogattam pár fontosabb dolgot Fontosnak. Haha:D
Ez a kép a várból készült.


Jófej üzenet a volántól, ami mellesleg tök jogos is:)


Voltunk strandon is, de fújt a szél, és elég vacak volt az idő, láthatjátok, kb ennyien voltak a vízben, mi sem mentünk be fürdeni.

Ti mit csináltatok a héten?

2012. augusztus 5., vasárnap

Heti beszámoló



Azt gondoltam, most picit többet mesélek majd, képből úgysem készült olyan sok...

 A hét elején hatalmas viharok voltak felénk, ezért egy csomó tervünk meghiúsult, sajnos...:/ 

2012. augusztus 4., szombat

Fesztiválra ezt NE!


Gondolkodtam sokat, hogy  megírjam-e ezt a bejegyzést, végül úgy döntöttem, annyira bántja a szememet a dolog, hogy muszáj megírnom.
Ez a saját listám, hogy -szerintem- mi tiltott dolog a fesztiválokra:

1, Platform cipők:
Igen...tényleg van, aki ebben. Ominózus kislány még a bejárat előtt sipította a megengedett decibel felett, hogy "Már 20perce sétálok, mikor érünk már oda?"
Megértem én, hogy kényelmetlen, na de kérlek, akkor hogy fogod így jól érezni magad, ha már HÚSZ PERC séta kikészített?



2, Koncertre tangapapucs
Oké... itt van mellettünk a Balcsi/Velencei-tó/Tisza/Duna (megfelelő aláhúzandó), de el se tudod képzelni, mennyire megtaposhatnak, leszakadhat a lábadról, akármi...Nem koncerte való, oda cipőben gyere!

3, Crocs
Ó basszus, nem a kertben vagy!

4, Extrém mini szoknya:
Nem szexi, nem menő, ja, és: nem akarom, hogy megerőszakoljanak!

5, A cicanadrág még mindig nem nadrág! Még akkor sem ha ez egy fesztivál.
Ehhez már nincs is mit hozzáfűzni...


+1, szomorú arc

Ha már bulizol, érezd jól magad! Ismerkedj, szerezz barátokat, és ne szomorkodj, ne tapadj a telefonodra, ne vond ki magad a klassz dolgokból! :)

Mi az, ami szerintetek nem való fesztiválra? Láttatok már extrém dolgokat?